A tehetséged közügy!
Szerencsés vagyok, mert nyelvet tanítok, ami azt jelenti, hogy a nyelvórán bármit meg tehetünk, hiszen a nyelv nem cél, hanem eszköz. Egészen pontosan volt, hogy falugyűlést rendeztünk: politikussal, a Zöldekkel, befektető üzletemberrel, polgármesterrel, moderátorral stb. – és ütköztettük az érdekeket egy téma mentén. Persze mindezt angolul, így a diákok éles helyzetben tanulták a nyilvános beszédet, az etikus érvelést, a hallgatóság meggyőzését, prezentálási készségeket, megtanulták figyelmesen hallgatni a másikat, úgy, hogy érveire alapozva értelmesen vitázhassanak stb.
Az Óbudai Egyetemen az egyik órán például létrehoztunk egy palackozott levegőt forgalmazó vállalatot, amely sűrített skót felvidéki levegőt forgalmazott Kína szmogos luxus szállodáiba. Elkezdtük a légkondicionálóba injektáló patronok piaci résének elemzésétől a marketingen át a befektetők felkutatásáig mindent megtárgyalni. Egy másik nemzetközi cégnél bicikli tároló piacra dobásán fantáziáltunk az órán. Természetesen mindent célnyelven, használva az óra első részében megismert új kifejezéseket.
Úgy látom, hogy kérdésfeltevés által a tanár stimulálhatja vagy elfojthatja a kritikai gondolkozást. Képes rávenni a tanulókat, hogy értékeljék, rendszerezzék az ismereteket és kreatívan válaszoljanak egy feladatra. Bloom taxonómiája alapján én például nem információra irányuló kérdéseket teszek fel, mint például ki? mikor? mit? stb., mert ennek megválaszolásához nem kell túlzottan gondolkodni, csupán rápillantani a szöveg megfelelő részére. Magasabb rendű kérdéssel viszont magasabb rendű gondolkozást serkentek a diákban. Ha arra kérem a diákot, hogy alkosson most ő egy új dolgot (pl. írjon petíciót a főhős nevében), akkor ezzel olyan környezetet teremtettem, amelyben kísérletezhet a megoldással, és aminek teljesítéséhez szüksége lesz az összes korábbi lépésre. Így természetesen nem én voltam a tudás egyetlen forrása a teremben, hanem inkább facilitátor, aki segíti, kezeli a tanulási környezetet, megadja a biztonságos kereteket. A tanulás így személyes élmény a nyelvtanuló számára, és a valós problémákra való választalálás során aktívan és felelősen részt vesz a folyamatban.
Jó pár évvel ezelőtt beszélgettem Shlomit Rachmellel, az Izraeli Oktatási Minisztérium Tehetséges Diákok Osztályának vezetőjével. Izraelben úgy tekintenek a kiemelkedően tehetséges emberre, mint aki az ajándékát a társadalom számára kapta, ezért már gyerekkorban kutatják, ki-milyen képességeikkel született, hogy ne szalasszák el a jövő vezető tudósait, művészeit, feltalálóit. Elmondta, hogy ők a tehetséggondozó csoportokat hamar összekötik a reál szférával, hogy a tehetségek a valós életben felmerülő problémákra találjanak innovatív megoldásokat, mert szerintük erre kapták a tehetségüket. A tehetség közügy.
